Alonso
Alonso is debütált virtuálisan – nem sok sikerrel
Újabb világbajnok csapott bele az online versenyzésbe Vettel után. Az All-Star Seriesben, Legends kategóriában szereplő Alonso remekül ment az időmérőn, a bemutatkozás azonban rövidesen csetlés-botlásba fulladt. Végül a szerverről is kilépett.
részletekSajtó: Szinte kész az Alonso–Renault megegyezés
Spanyol és német hírek is arról szólnak, hogy Fernando Alonso a Daniel Ricciardót elvesztő Renault első számú opciója: az Auto Bild szerint gyakorlatilag eldőlt a kétszeres bajnok leigazolása. A hírek alapján Sebastian Vettel számára mindent vagy semmit alapon a Mercedes és a befejezés a két opció.
részletekÉs akkor Vettel, Sainz és Ricciardo forgatagában feltűnt Alonso is
Nem lehet panaszunk az elmúlt másfél nap Formula-1-es hírözönére, amit a Ferrari és Sebastian Vettel különválásának bejelentése indított be, most pedig Fernando Alonso önszántából csatlakozott be a pletykaáradatba.
részletekMár tudjuk, hol nem fog versenyezni Alonso jövőre
A spanyol eldöntötte, hol szerepel 2021-ben. Egyelőre nem árulja el, csak azt, hogy nem a Formula-1-ben és nem az IndyCarban. Visszatérni az F1-be az új szabályok miatt akart.
részletekMassa: Alonso igyekezett mentálisan megtörni
A brazil ex-F1-es karrierje legkeményebb csapattársának nevezte a spanyolt, akinek az oldalán saját bevallása szerint sokat szenvedett a Ferrarinál eltöltött évek során.
részletekAmikor Alonso egy barackkal bosszantotta fel Ron Dennist
Érdekes történetet osztott meg az emlékezetes-botrányos 2007-es szezonból a McLaren akkori kommunikációs vezetője arról, milyen apróságokkal idegesítette főnökét a kétszeres F1-es világbajnok.
részletek„Raikkönen és Alonso meglepően hasonló”
A hűvös finnről és a tüzes spanyolról nem gondolnánk, hogy túl sok hasonlóság lenne közöttük, de egy korábbi közös csapattársuk elmondta, bizonyos szempontból igen is hasonlítanak egymásra.
részletekHeidfeld: Alonso jobb volt, mint Hamilton
Bár azt elismeri, hogy a hatszoros világbajnok brit volt talán a legtehetségesebb az ellenfelei közül, ugyanakkor a kétszeres vb-győztes spanyolt összességében komplettebb versenyzőnek tartja.
részletek„Alonsóval volt a legjobb csatázni”
Esteban Ocon sajnálja, hogy nem csaphat össze többet az F1-ben Fernando Alonsóval, mert szerinte a spanyol szenzációs pilóta, akivel nagyokat lehet csatázni a futamok során.
részletekBarrichello: Hamilton jobb, mint Alonso
Bár mindkét pilóta rendkívüli képességekkel rendelkezik, a hatszoros világbajnok brit jobb versenyző, mint kétszeres vb-győztes spanyol társa – véli az ex-F1-es brazil.
részletekRetro – A világbajnok megmondóember
Jacques Villeneuve-ről egyeseknek az 1997-ben megnyert vb-cím jut elsőként eszébe, másoknak hajmeresztő, szemforgató vagy vérlázító megszólalásai – és az idővel vélhetően utóbbiak vannak egyre többen. Az 1971-ben ezen a napon született véleményvezértől az elmúlt évekből szedtünk össze megnyilvánulásokat, amelyekért figyelemből sok jutott a kanadainak, elismerésből általában jóval kevesebb. Villeneuve szavai a tiszteletlen Schumacherről, Jézust játszó Hamiltonról vagy épp arról, hogy már nincsenek férfiak a Formula-1-ben.
részletekCsak egyszer szúrt el Alonso csapatváltást exfőnöke szerint
A McLarenhez szerződés volt „az egyetlen hülyeség” a spanyol részéről, mondja Flavio Briatore. A Ferrarinál elbukott 2010-es vb-címről úgy beszélt: „előtte sosem láttam Fernandót sírni”.
részletek