Alonso
„Máshol kellett próbálkoznom” – ezért előzött meglepő helyeken Alonso
Lewis Hamilton és Carlos Sainz ellen is szokatlan ponton mutatott be sikeres manővereket az Aston Martin pilótája az F1-es Bahrein Nagydíjon.
részletekEldőlt vb-cím, váratlan Ferrari-motorhiba, Alonso győzhet idén – vasárnapi F1-es hírek
A Bahreini Nagydíj versenynapján még az is elhangzott, hogy a Red Bull megnyerhet minden idei futamot, a Ferrari és a Mercedes csak kesergett, míg az Aston Martin a fellegekben járt. Ez történt március 5-én.
részletekVerstappen és Perez is hisz Alonso idei győzelmében
Ha bajnokesélyes nem is lesz, a bahreini dobogós győzelmeket elérhet idén – mondják a Red Bull pilótái. Alonso szerint a következő két pálya mutatja meg, mire lesz képes idén az Aston Martin.
részletekÍgy örül Alonso: „Ez nem is igaz!”
Hivatalosan is kijelenthető, hogy Fernando Alonso 41 éves korában végre jó helyre igazolt! A spanyol már az utolsó körökben is dicsérte az autót, s a leintés után is fülig ért a szája.
részletekVerstappen vezetésével tarolt a Red Bull, Alonso dobogón az Astonnal
Egy pillanatig sem forgott veszélyben a címvédő sikere az F1-es nyitányon, ráadásul kettős győzelmet arattak a bikák. Az Aston tényleg betört az élbolyba.
részletekA Red Bull túl van a nehezén, Leclerc bravúrra készül: mit várhatunk vasárnap?
Megvan az első sor, és papíron jobb lehet a versenytempó Verstappenéknél: el lehet még venni tőlük a győzelmet? Hogyan alakulhat mögöttük a sorrend?
részletekAlonso: Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen
Az Aston Martin ugyan végül nem tudott harcba szállni a rajtelsőségért az időmérőn, ám Fernando Alonso szerint így is álomszerű, ami velük történik.
részletekMégis tarolt a Red Bull, a világbajnok a bahreini pole-ban
A Q1 és Q2 alapján négy istálló is esélyesnek tűnt a rajtelsőségre az F1-es szezonnyitón, de hiába villant meg a Ferrari és a Mercedes, végül a címvédő csapat versenyzői sajátították ki az első rajtsort.
részletekMegint Alonso az élen a Red Bullok előtt
Ha csak öt ezredmásodperccel is, de megint Fernando Alonsó lett a legjobb idő a két Red Bull és Lewis Hamilton előtt. A Ferrarik nem meggyőzőek.
részletekAlonso: Jónak érződik az autó...
... de azért ez túl sokat még nem jelent. A beállításokon dolgoznak, és nem a köridő a legfontosabb még az Aston Martinnál.
részletekEz kezd komolyodni: Alonsóé az idei első F1-es nap legjobb köre
Folytatódik az Aston-tündérmese: Fernando Alonso produkálta a leggyorsabb kört a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén.
részletekRed Bull-vezetés, Alonso második az első bahreini edzésen
A teszt után Perez a Bahreini Nagydíj nyitóedzésén is legjobb kört teljesített. Közvetlenül mögötte végzett az Aston Martin, nem kezdett meggyőzően a Ferrari és a Mercedes.
részletek