Alonso
Alonso Leclerc büntetésére számított
Várta az Alpine kétszeres világbajnoka, hogy a negyedik (vagy akár a harmadik) helyre léptetik elő. Ő időbüntetést kapott azért, amit Charles Leclerc vizsgálat nélkül megúszott.
részletekAlonso: Ez volt idén a legjobb futamunk
A verseny végi „sprint” révén a dobogótól sem volt messze a kétszeres F1-es világbajnok Silverstone-ban. A spanyol szerint a tempójuk alapján remekül működnek az Alpine fejlesztései.
részletekAlonso: Rosszul időzítettük a kört
A kétszeres világbajnok elmondta, hogy miért maradt benne a bravúr a silverstone-i esőben: rosszul jött ki a lépés és percekkel a vége előtt futotta meg a legjobb körét, ami így kevésnek bizonyult.
részletekAlonso bízik az újabb esős időmérőben
Bár örült volna neki, ha az első szabadedzésen több kört meg tud tenni Silverstone-ban, mégis bizakodva várja az F1-es Brit Nagydíj folytatását az Alpine kétszeres világbajnok spanyolja.
részletekBerger: Alonso most is harcban lenne a világbajnoki címért
A tízszeres futamgyőztes osztrák versenyző úgy értékeli az eddig látottakat, hogy ha Fernando Alonso ütőképes autóban ülne, semmi híja nem lenne annak, hogy a bajnoki elsőségért harcoljon.
részletekOcon: Alonso egy igazi oroszlán
Elismerően beszélt rutinos csapattársáról Esteban Ocon. A francia pilóta úgy véli, a kétszeres világbajnok még mindig éhes a sikerre, ahogy régen is, ezért abban bízik, marad az Alpine csapatánál.
részletek„Hagyják már őket versenyezni”
Romain Grosjean szerint túl szigorúak voltak a döntéshozók Kanadában Fernando Alonsóval és Kevin Magnussennel is - ő izgalmas versenyeket akar látni, de most korlátozzák az élményt.
részletekOcon: Bíztam benne, hogy Alonso nem teszi meg
A francia csapattárs segítsége kellett ahhoz, hogy Fernando Alonso motorproblémája mellett megtartsa helyét a Kanadai Nagydíjon – ennek ellenére a spanyol helycserét akart, mert gyorsabbnak tartotta magát.
részletekSzafnauer: A harmadik hely nem reális számunkra
Az Alpine egyelőre még nem jobb a Mercedesnél a francia alakulat csapatfőnöke szerint, aki úgy gondolja, egyelőre nem fejlődtek annyit, hogy harcban legyenek a konstruktőri tabella harmadik pozíciójáért.
részletekAlonso: Simán tartottam Hamiltont
Bár többek szerint a Mercedes versenytempója Kanadában vetekedett a Red Bull-lal és a Ferrarival, Fernando Alonso nem osztja ezt a véleményt. Tény, a stratégiai váltásig simán tartotta Hamiltont.
részletekVálaszolt Alonso kritikáira az Alpine-főnök
Egy szivárgás állhat Fernando Alonso montreali motorproblémája mögött – mondta Otmar Szafnauer, aki a spanyol két csípős megjegyzésére is válaszolt: miért mindig az ő autója hibásodik meg, és miért nem cserélték meg Oconnal.
részletekKét okból úszott el Alonso jó eredménye
Második rajtkockából hetedik futampozíció – Fernando Alonso sokkal előrébb végezhetett volna, ha nem balszerencsés a VSC-fázis időzítésével, aztán nem lassítja körönként egy másodperccel motorhiba. Végül DRS-vonatozással élte túl a Kanadai Nagydíjat.
részletek