Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Alonso

Alonso: Csapatként legyőzzük a gyorsabb Astont és AlphaTaurit is

Fernando Alonso tudja, hogy nyers tempóban nem tudják felvenni a versenyt az AlphaTaurival és az Aston Martinnal sem, de így is legyőzhetik mindkét istállót 2021-ben.

részletek

Alonso szerint sok a felesleges fejlesztés

Újabb hibát talált a Formula-1-ben Fernando Alonso. A spanyol korábban a kvalifikációs rendszert kritizálta, ezúttal viszont a fejlesztések hajszolásáról mondta el a véleményét.

részletek

Alonso: Veszélyes sem volt az ütközés

Egyes hangok szerint Lewis Hamilton életét a halo mentette meg Monzában, Fernando Alonso viszont más véleményen van: a silverstone-i ütközést sokkal kockázatosabbnak érezte, az olaszországi versenybalesetnek tartja.

részletek

Hill: Max szándékosan üthette ki Lewist

Még mindig nem ülepedett le a felkavarodott por Max Verstappen és Lewis Hamilton újabb ütközése után. Lássuk, mit mondanak az incidensről jelenlegi és korábbi Formula-1-es pilóták.

részletek

Alonso: Vissza az egykörös időmérőt!

Úgy tűnik, a második sprintkvalifikáció már kevesebb résztvevő tetszését nyerte el, több ötlet is felvetődött, hogyan variálhatnának rajta. Alonso, aki Silverstone sztárja volt, szintén változtatna.

részletek

Rosberg: Alonso még mindig százszázalékos

A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg úgy véli, Fernando Alonso nem veszített a formájából az évek alatt, és egy megfelelő autóban bajnokesélyes lehetne.

részletek

Alonso: Ez tiszta szerencse volt

Az Alpine klasszisa kis híján a falban kötött ki a Carlos Sainz elleni csata közben, nem rajta múlt, hogy nem így történt - szerinte itt most nagyobb szerepe volt a pilótának, mint a szimulációknak.

részletek

Aston Martin: Nem környékeztük meg Alonsót

A német sajtó szerint Lawrence Stroll váratlanul a kétszeres világbajnokra akarta lecserélni Sebastian Vettelt. A csapat elismerte, hogy Stroll találkozott Fabio Briatorével, de szó sem volt köztük Alonsóról.

részletek

Az autók és a gumik miatt nem lehet esőben versenyezni?

Ez a véleménye két világbajnoknak, Sebastian Vettelnek és Fernando Alonsónak: szerintük túl nagy permetet vernek fel a jelenlegi versenygépek, valamint a gumik sem olyan jók, mint régen.

részletek

Alpine: Alonso addig marad, amíg bírja

Bérelt helye van a francia csapatnál a kétszeres világbajnoknak a 2022-es szezon után is. Ameddig elég fitt az F1-hez, a spanyol maradhat – Alonso ígéri, ha nem bírja a tempót, ő maga fogja feltenni a kezét.

részletek

Ezért volt jó Alonso sisakkamerája

A Belga Nagydíj hétvégéjén fantasztikus felvételek születtek a Fernando Alonso sisakjába rögzített kamerának köszönhetően. A szakíró, Edd Straw szerint ugyanakkor ez egy problémára is rávilágított.

részletek

Alonso: Le Mans túl gyors lenne az F1-nek

A spanyol szerint a hosszú egyenesek ezekkel az autókkal nagyon furcsa féktávokat eredményezhetnének és biztosan változtanti is kellene a pályán, mert túl gyors és túl szűk lenne bizonyos részeken.

részletek
-->