FIA
Új pályával térhet vissza a versenynaptárba Portugália
Úgy tűnik, egy év kihagyás után 2015-ben ismét túraautó-világbajnoki fordulót rendezhet Portugália. A helyszín ezúttal nem a portói utcai pálya lenne, hanem a tőle nagyjából 100 kilométerre fekvő, Circuito Internacional de Vila Real névre hallgató, szintén városi aszfaltcsík. A teljes versenynaptárat a várakozások szerint jövő héten hozzák nyilvánosságra.
részletekTodt nem tágít, tovább győzködi a csapatokat
A csapatok vezetői jövő kedden Genfben találkoznak, hogy újrakezdjék a tárgyalásokat a költségcsökkentésről. Ám Jean Todt pontosan ugyanazt a tervezetet rakja eléjük, mint korábban.
részletekKipróbálták, el is vetették a lassú zónákat
Az F1 mezőnye új, balesetek esetére kidolgozott módszerrel kísérletezett az Abu Dhabi Nagydíj pénteki napján. A versenyzők tetszését nem nyerte el, az FIA így továbbra is a virtuális biztonsági autóra koncentrál.
részletekA jövő évtől eltörlik a rajtbüntetéseket?
Már csak a Stratégiai Munkacsoportnak kell jóváhagynia a csapatok és Charlie Whiting által megtárgyalt szabályváltozásokat, melyek között a rajtbüntetések és a safety car utáni állórajtok is ott vannak.
részletekAz FIA figyelemmel kíséri a két kiscsapatot
Az F1 két legkisebb csapata, a múlt heti és a mostani futamot kihagyó Caterham és Marussia szerepel ugyan a jövő évi nevezési listán, ám ahhoz, hogy elindulhassanak, az FIA felé is bizonyítaniuk kell.
részletekFIA Young Driver Academy: Marton Gergely nem lógott ki a legjobbak közül
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség döntése értelmében az M-F Motorsport 16 éves ralikrossz versenyzője, Marton Gergely képviselte hazánkat az FIA Institute Young Driver Excellence Academy utánpótlásképző program 2014/15-ös Észak-Kelet-Európai selejtezőjén, Hollandiában. A pilóta rengeteg pozitív élménnyel és tapasztalattal gazdagodva tért haza a háromnapos edzőtáborból.
részletekA nagy csapatok el akarják űzni a kicsiket?
A két csapat távolléte rányomta a bélyeget az USA Nagydíj hétvégéjének alakulására. Persze nem a pályán, hanem azon kívül, hiszen a Force India szerint az F1 döntéshozói szándékosan igyekeznek ellehetetleníteni a kicsiket.
részletekSauber: Az FIA-nak közbe kell lépnie
A mezőny kiscsapata azt gondolja, a nemzetközi szövetségnek döntenie kell, mi legyen a teendő a jelenlegi költségkrízisben – különben az F1 saját magát pusztíthatja el.
részletekFIA: Mi végig támogattuk a költségcsökkentést
Hivatalos közleményben reagált az FIA a két F1-es csapat, a Marussia és a Caterham körül kialakult helyzetre, amely istállók anyagi nehézségek miatt nem tudtak elutazni az USA Nagydíj hétvégéjére.
részletekMax Mosley a költségek elosztása mellett érvel
A Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke, egyben az alacsony költségvetésű F1 élharcosa elengedhetetlennek tarja a költségek igazságos elosztását, és figyelmeztetett, hogy a Marussiát és a Caterhamet újabb csapatok követhetik a visszalépők listáján.
részletekIdén még biztosan nem lesznek háromautós csapatok
Bár az F1-es csapatok, az FIA és a FOM által kötött kereskedelmi szerződés értelmében, abban az esetben, ha az F1-es mezőny létszáma egyébként 20 alá csökkenne, az FIA és Bernie Ecclestone elvileg megkérheti valamelyik csapatot, hogy indítson el egy harmadik autót az adott futamon, az FIA leszögezte, ilyenre idén biztosan nem fog sor kerülni.
részletekGerhard Berger lemondott az FIA tisztségéről
A korábbi F1-es az Együléses Bizottság elnöki posztját töltötte be, fontos szerepe volt a Formula-3-as és Formula-4-es FIA-bajnokságok születésében, év végén viszont távozik.
részletek