Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

FIA

Todt szerint túl van bonyolítva a mostani F1

Jean Todt elismerte, az F1 jelenlegi motorszabályai túlságosan bonyolultak, a jövőben pedig meg kell próbálniuk tudatosan visszafogniuk, és más irányba továbbfejleszteniük a mostani technológiát.

részletek

FIA: Ne csak egy-két csapatnak legyen jó

A száguldó cirkusz egyik legégetőbb problémája, hogy az utóbbi években elszabadultak a költségek, így már a középcsapatok is az életben maradásért küzdenek. Ez változhat a közeljövőben.

részletek

FIA: engedély kell a halóra tett tükrökhöz

Az FIA hivatalosan is állást foglalt a halóra szerelt F1-es tükrökkel kapcsolatban, miután a Ferrari szabálytalan megoldása vitát váltott ki a csapatok között.

részletek

Megvan a megoldás a kevés előzésre?

Már második éve égető probléma a Formula-1-ben, hogy az új aerodinamikai szabályok miatt drasztikusan kevesebb az előzés. Az FIA elnöke azonban úgy tűnik, rátalált a megoldásra.

részletek

Ezért tiltotta be az FIA a Ferrari megoldását

Látványos "halotükörrel" rukkolt elő a Ferrari a hétvégi F1-es futamon, ami a sportot ellenőrző FIA tetszését egyáltalán nem nyerte el. Be is tiltották azonnal, és most az is kiderült, miért.

részletek

FIA: Szabálytalan a Ferrari halóra szerelt tükre

A Spanyol Nagydíjat követően le kell szerelnie autójáról a Barcelonára hozott leglátványosabb újítását a Ferrarinak, Charlie Whitingék ugyanis kifogásolhatónak találták a megoldást.

részletek

Az F1 2021-ben kukába dobná a DRS-t

A nyitható hátsó szárny az F1 jelenlegi „szükséges rossz” megoldása, amitől több szakember is legszívesebben megszabadulna. Az FIA is pont erre törekszik, ám akármilyen autókkal ez nem célravezető.

részletek

Whiting szerint elég gyors a biztonsági autó

Charlie Whiting versenyigazgató szerint a biztonsági autónak nem kellene gyorsabbnak lennie, hiszen épp az a lényege, hogy ha baleset van, a mezőny biztonságos körülmények között körözhessen.

részletek

Visszadobták a Williams kérelmét, marad a büntetés

Hiába reménykedett abban a grove-i istálló, hogy a bakui ítélet felülvizsgálatát kérve visszavonják majd a Szergej Szirotkinra kirótt rajtbüntetést, az FIA versenybírói nem találták megalapozottnak a Williams felvetéseit.

részletek

Négy pilóta az üzemanyag-spórolásról

Jövőre gyakorlatilag megszűnik a benzinspórolás az F1-ben, amitől a vezetőség izgalmasabb versenyeket vár. A pilóták erről nincsenek meggyőződve, két világbajnok szerint szinte semmi nem változik.

részletek

Szabálytalan Ferrarira gyanakodnak a riválisok

Bár eddig az összes ellenőrzésen megfelelt az SF71-H, az ellenfelek több alkatrész szabályosságát is megkérdőjelezik: aligha meglepő, hogy állítólag a Mercedes és a Red Bull a két fő tiltakozó.

részletek

Szirotkin zavart lett az azeri futam után

Az orosz F1-es pilóta futama mindössze három kanyarig tartott vasárnap, miután előbb Sergio Perezzel, majd Nico Hülkenberggel és Fernando Alonsóval ütközött.

részletek
-->