Ferrari
Leclerc: Előnyben lehetünk a Mercedesszel szemben
Charles Leclerc szerint a Ferrari talált valamit, ami javukra billentheti majd a mérleg nyelvét a Mercedesszel szemben a konstruktőri második helyért.
részletekSainz: Most vezetek legjobban ferrarisként
Jól érzi magát az F1-es autóban, elégedett a mérnökökkel végzett munkájával, de van még egy terület, ahol fejlődni kell a spanyol szerint.
részletekTovábbi fejlesztésekkel verné vissza a Ferrarit a Mercedes
Bár a fókusz már a 2024-es F1-es autó tervezésén van, a második helyért zajló csata is fontos az Ezüst Nyilaknak, így kettős célt szolgálnak az újításaik.
részletekNői pilóta és Ferrari-motor szerepelt az elutasított F1-es csapat terveiben
A Rodin elismerte, hogy visszadobták a pályázatát, amelyről most megosztott néhány információt, többek között a hölgyversenyzőnek fenntartott egyik üléssel.
részletekEzzel a két pilótával dolgozott volna szívesen Newey
A Red Bull tervezőzsenije elárulta, kik azok a pilóták, akikkel nagyon szeretett volna együtt dolgozni, de az élet úgy hozta, hogy erre nem volt lehetősége.
részletekA Mercedesnél és a Ferrarinál is rajta tartják a szemüket a McLarenen
A McLaren hatalmas mértékben feljavult a szezon kezdete óta, ami egy suzukai kettős dobogóban csúcsosodott ki előző hétvégén, Japánban.
részletekTartott Suzukától, de előrelépett a Ferrari
Korábbi gyengeségük miatt a kelleténél jobban aggódtak az F1-es Japán Nagydíjon Frederic Vasseur szerint, de most bebizonyosodott, hogy fejlődtek.
részletekVélemény: Nem (csak) az Aston rossz, a többiek lettek jók
Mintha ritmuson kívül dolgozná végig a 2023-as F1-es szezont az Aston Martin: a csapat munkája nincs szinkronban a riválisokéval.
részletekMegoldotta fő problémáit a Ferrari: mi várható a Mercedes ellen?
Úgy tűnik, hogy bajban lehet a Mercedes: a Ferrari kezelni tudta a fő gyengeségeit, ezt Zandvoort óta bebizonyította. A Scuderiáé lehet a második hely?
részletekMercedes: A McLaren gyorsabb, a Ferrari hátránya eltűnt
Ez volt a prózai oka, miért nem tudtak versenyre kelni velük az F1-es Japán Nagydíjon – de a Ferrarival szembeni korábbi előnyük sem evidens már.
részletekLeclerc: Ez szoros harc lesz a Mercedesszel
A Ferrari F1-es pilótája szerint a két csapat között dőlhet el a második hely sorsa, de úgy érzi, hogy most találtak valamit, amivel előnyben lehetnek.
részletekSainz megvizsgálná az elvesztett pozíciót
A szingapúri siker után Japánban a Ferrarinak a dobogó sem jött össze, ennek ellenére a pilóták elégedettek, szerintük ez volt a maximum – egy kivétellel.
részletek