Leclerc
Binotto elmagyarázta, mi volt a verseny előtti megállapodás
A Ferrari csapatfőnöke részletesen elmondta, mit beszéltek meg pilótáikkal az F1-es Orosz Nagydíjat megelőzően. Úgy érzi, saját hibáiknak köszönhetően bukták el a sokáig biztosnak tűnő győzelmet.
részletekCsapatrádió: Így szegült ellen a Ferrarinak Vettel
A német mindent megtett Szocsiban, hogy a rajtnál megszerzett vezetés a megállapodás ellenére nála maradhasson. Mutatjuk a Ferrari csapatrádiózását Oroszországból Vettel magánakciójával.
részletekVettel: Tegnap Leclerc gyorsabb volt, de ma megtaláltam a ritmust
Sebastian Vettel a remek rajt után magabiztosan vezette az Orosz Nagydíjat, ám motorhiba miatt kiállni kényszerült. Milyen megállapodást kötött Leclerc és Vettel a rajtolással kapcsolatban?
részletekHamilton számára hihetetlen a győzelem, Leclerc beszélni fog a csapattal
Így nyilatkoztak a dobogósok Szocsiban: a váratlan első helyet szerző brit még nem gondol a bajnoki címre. Bottas szerint nem rossz eredmény a második pozíció, a harmadik helyre szorult Leclerc igyekezett pozitívan felfogni a vereséget.
részletekA VSC Hamilton kezére játszotta a győzelmet Szocsiban
Hiába uralta a futam első szakaszát a csapaton belüli sorrenden vacilláló Ferrari, Vettel műszaki hibája után átrendeződött az élmezőny, így a Mercedes aratott kettős sikert az F1-es Orosz Nagydíjon.
részletekA Ferrari már jóval kevesebbet veszít a kanyarokban
Zsinórban a negyedik pole-pozíció és esély a negyedik futamgyőzelemre is. Ez a Scuderia mérlege a nyári szünet óta. A csapatfőnök tudja, hogy az autó hatalmasat fejlődött aerodinamikailag.
részletekLeclerc a pole-rekord után is óvatosan optimista Szocsiban
Rekordot futott Charles Leclerc az Orosz Nagydíj időmérő edzésén, hiszen egyhónapnyi idő leforgása alatt negyedszer szerzett pole-pozíciót. A monacói boldog, de figyelmeztet: hiába van remek formában a Ferrari, nem rugaszkodhatnak el a valóságtól.
részletekVettel nem hiszi, hogy Leclerc egyértelműen gyorsabb
Sebastian Vettel szerint a versenytempójával sose volt gond és bár az időmérők nem voltak tökéletesek mostanában, azért nincs is akkora hátránya, mint mi gondoljuk.
részletekHamilton: A Ferrariknak jet-üzemmódjuk is van már
Lewis Hamiltont elborzasztja a Ferrarik egyenesbeli sebességfölénye, de így is megpróbálja vasárnap elkapni Leclerc-t. Vettel csalódott, hogy a döntő pillanatban ismét hibázott, Leclerc nem tette.
részletekSorban negyedszer a pole-ban Leclerc
A nyári szünet óta megszokott eredményt hozta az időmérő edzés Szocsiban: a Ferrari kimagaslott, Lewis Hamilton azonban befurakodott az olasz autók közé. Albon balesete miatt a Q1-et piros zászló szakította meg.
részletekFerrari: Nagyon erősnek tűnik a Red Bull
Nem a Mercedest, hanem az energiaitalosokat emelték ki pénteki nyilatkozataikban a maranellóiak F1-es pilótái, de maguktól is előrelépést várnak az Orosz Nagydíj szombati napján.
részletekHelycsere: Verstappen Leclerc előtt a második edzésen
A Red Bull diktálta a tempót egy körön, lágy abroncson Szocsiban pénteken. Max Verstappen három tizedmásodpercet adott a Ferrarinak, hatot a Mercedesnek.
részletek