Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

Mercedes

Russell: Nagy a tisztelet köztünk Lewisszal

A Mercedes új F1-es igazolása úgy véli, a hétszeres világbajnokkal együtt dolgozva kell majd segíteniük a csapatot az új autókat hozó 2022-es szezon során. A brit beszélt a williamses kötődéséről is.

részletek

Az Astonnak ismét óriási segítség lesz a Mercedes klónozása?

2020-ban egyszer már óriási előreugrást hozott az akkor még Racing Point néven szereplő istállónak a Mercedes lemásolása. 2022-ben ismét a siker záloga lesz a lépés? Úgy tűnik.

részletek

A Mercedesnél is tartanak a Ferraritól

Toto Wolff csapatvezető azzal számol, hogy a Scuderia harcban lesz a 2022-es szezonban. Laurent Mekies, a maranellóiak sportigazgatója szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását.

részletek

Honda: Azért volt szoros a bajnokság, mert Hamiltonnak többször is szerencséje volt

A japán gyártó sosem tagadta, hogy a végén mázlival sikerült legyőzni a Brazília óta egyértelműen erősebb autóval rendelkező Lewis Hamiltont. Ám a britnek az évad során többször is kedvezett Fortuna.

részletek

Vettel sajnálja Bottas távozását

A négyszeres világbajnok szerint kár, hogy a finn elhagyja a Mercedest: a mezőny egyik leggyorsabb és legőszintébb tagjának tartja az Alfa Romeóhoz szerződő versenyzőt.

részletek

Bottas: Néha legyőzhetetlen tudok lenni

A Mercedestől távozó finn reméli, az F1-et ismerők helyén kezelik a csapatnál elért eredményeit. Legjobb napjain dominált, de egy Hamilton kaliberű csapattársat szinte lehetetlen tartósan megelőzni.

részletek

Marko nyílt véleménye Hamilton rakéta motorjáról

A Red Bull főtanácsadója többször is tett utalásokat arra, hogy Lewis Hamilton látványos javulása a Brazíliában bevetett új erőforrással nagyon furcsa volt. De hogy gondolja most? Érdekes vélemény.

részletek

A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania?

Az idei évben George Russell rengeteg pontot szerzett a végre fejlődő pályára álló Williamsszel, ám több szakértőt még így sem győzött meg eléggé. Ők inkább Lando Norrist vitték volna a Mercedeshez.

részletek

Bottas: Sokat tanultam magamról Lewis mellett

A Mercedestől öt szezon után távozó finn elmondta: rájött, hogy az F1 sokkal inkább mentális sport, semmint fizikai, s időbe telt, mire elfogadta, hogy nem mindig tudja legyőzni Hamiltont.

részletek

Vandoorne: Hamilton erősebben tér majd vissza

A Mercedes tartalékpilótája végigkövette a csapattal az egész, idegörlő 2021-es szezont, így természetesen azt is, ahogy Lewis Hamilton elveszíti a bajnoki címet. Szerinte azonban nincs itt a vége.

részletek

Marko: Hamilton túl jó a visszavonuláshoz

Továbbra is sokan kételkednek abban, hogy Lewis Hamilton folytatja a pályafutását, a Red Bull tanácsadója azonban másképp gondolja. Helmut Marko szerint a brit pilóta feldolgozza majd a vereséget.

részletek

Hill: Fordítva sülhet el, ha Russell nekiugrik Hamiltonnak

Az 1996-os világbajnok örül, hogy a tehetséges fiatal brit végre lehetőséget kap a Mercedestől, ám óva inti attól, hogy azonnal rutinos csapattársa torkának ugorjon, akire az egész istálló épül.

részletek
-->