MotoGP
Rossi: A Yamaha mérnökei azt csinálnak, amit ők akarnak
A kilencszeres világbajnok szerint a japánok ugyan meghallgatják a versenyzők visszajelzéseit, de ettől függetlenül a saját fejük után mennek. Az olasz az európai tesztcsapat hiányát is gondnak érzi.
részletek„Értékeljük Dovit, de itt az idő lapozni”
MotoGP-s története második legsikeresebb versenyzőjétől búcsúzik a Ducati, amelynek sportigazgatója elismerően beszélt az olaszról. Azt is elmondta, mik voltak az idei harmatos szereplés okai.
részletekSzakít az Apriliával a Gresini Racing
Ahogy arra korábbi pletykák alapján számítani lehetett, 2022-től már nem a noalei márka gyári csapataként indul a MotoGP-ben Fausto Gresini alakulata, hanem újra teljesen független istállóként.
részletek„Marc egyre jobban van és egyre bizakodóbb”
Bár a harmadik karműtétje miatt egy korábbi fertőzés miatt kórházban kellett maradnia a nyolcszoros világbajnok motorosnak, öccse szerint a hondás most már látja a pozitívumokat.
részletekMir: Ausztria jelentette a fordulópontot
A MotoGP újdonsült világbajnoka elárulta, miért a spielbergi fordulóktól kezdődően lendült igazán formába, s miért volt annyira kiegyensúlyozott a Suzuki idei versenygépe.
részletekMarquez: Hiba volt megpróbálni visszatérni Jerezben
A néhány napja harmadszor is megműtött spanyol elismerte, hogy a kartörése után túl hamar ült motorra – igaz, szerinte az orvosoknak kellett volna tudniuk, hogy eltörhet a behelyezett titánlemez.
részletekHarmadszor is megműtötték Marquezt, féléves kihagyás várhat rá
Beigazolódtak a sajtóértesülések: csütörtökön harmadik alkalommal is megoperálták a nyolcszoros világbajnok motorost, a kezelés után pedig akár hat hónapos rehabilitációra is szükség lehet.
részletekNem nyomasztotta a „tökéletes motor” jelző a Suzukit
A vb-címet nyerő csapat főnöke, Davide Brivio szerint eleve nem lehet azt mondani egy MotoGP-gépre, hogy az tökéletes, de elismerte: valóban remek egyensúlyt találtak a különböző területek között.
részletekRossi befejezte volna, ha nem fogadja vissza a Yamaha
Nem a welkomi első győzelmét és nem is a közösen megszerzett négy vb-címet tartja a legkevesebb emléknek a gyári Yamahánál eltöltött 15 évéből, hanem azt, amikor a hangvillások visszafogadták.
részletekKi bukott a legtöbbször idén a MotoGP-ben?
Idén is elkészültek az esésekről szóló statisztikák: a királykategóriában címet védett a legtöbbet balesetező motoros, ahogy a pályák közül is ugyanaz „győzött”, mint egy évvel ezelőtt.
részletekStoner: Elpusztít a betegségem
A visszavonult kétszeres MotoGP-világbajnok őszintén beszélt krónikus fáradékonyságáról, amely miatt egy egyszerű edzés során is teljesen kikészül. Az ausztrál szót ejtett Marquezről is.
részletekDecember elejéig dönt a harmadik műtétről Marquez
Sajtóhírek szerint a nyolcszoros világbajnok motoros egy héten belül mérlegeli a lehetőségeket – ha ismét operálni kell, arra a 2021-es idényének első szakasza is minden bizonnyal rámegy.
részletek