Norris
Norris: Azért vagyok itt, hogy versenyezzek Max ellen!
A Holland Nagydíj csalódása után újra jól megszokott helyén van Lando Norris és a McLaren: közvetlenül a Mercedes és a Red Bull mögött, a negyedik helyen. A brit már el is szánta magát.
részletekNorris: Lewisék életét sem könnyíteném meg
Bár Sergio Perez dühös volt rá az F1-es Holland Nagydíjon történt csörtéjüket követően, a McLaren fiatal brit pilótája szerint semmi kifogásolni való nem volt a manőverében.
részletekNorris: A Williams is megvert volna minket
A szezon során először nem került Q3-ba Lando Norris. Úgy véli, a bejutás akkor sem sikerült volna, ha nincsenek piros zászlók: akkor a balesetező Williamsek vehették volna el a helyét.
részletekNorrisra nem volt hatással a baleset
Hatalmas balesetet szenvedett el a Belga Nagydíj szombati napján a McLaren brit pilótája. Lando Norris szerint a múlt héten történtek nem változtatták meg a hozzáállását, főleg a rutin miatt.
részletekNorris: Nem kellett volna pontokat osztani!
Lando Norris azon sokak közé tartozott, akinek egyáltalán nem nyerték el a ma látottak a tetszését. Balesete után várta a versenyzést, de ami lett belőle, annak semmi értelme nem volt.
részletekHorner: Nehéz helyzetben voltunk
Többen is kritizálták tegnap Michael Masit azért, amiért a rossz körülmények ellenére elindították az időmérő utolsó szakaszát, ám a Red Bull csapatfőnöke igyekezett a védelmére kelni.
részletekNorris: Pole-ért mehettem volna, helyette a mentőből szurkoltam George-nak
Minden tökéletesen alakult a Q3-ig a McLaren fiatalja számára Spában. Ő is úgy érzi, meg kellett volna állítani az időmérőt, ám saját hibájának tartja a balesetet, mellyel rengeteg plusz munkát adott csapatának.
részletekRicciardo: Jöhet eső, jöhet napsütés!
A McLarenek közül Lando Norris kapta a nagyobb figyelmet ijesztő balesete után, pedig ezúttal végre Daniel Ricciardónak is értékelhető időmérője volt. Az ausztrál innentől mindennel megbékél.
részletekAlonso: Az átépítés semmit nem fog megoldani
Sajnálja a balesetező Lando Norrist, de szerinte emiatt nem kellene a pálya átalakításába kezdeni. Az a kanyar így is, úgy is veszélyes lesz, esőben pedig különösen.
részletekVettel: Ebből tanulnunk kell!
Óriási baleset szakította félbe a Belga Nagydíj időmérőjét, kísérteties módon percekkel azután, hogy több pilóta is vezetésre alkalmatlannak ítélte a pályát. Legjobban Sebastian Vettel fakadt ki.
részletekRajthoz állhat a Belga Nagydíjon Norris
Az időmérő nagy balesetének elszenvedőjét kórházba szállították röntgenvizsgálatra, miután könyökét fájlalta. A McLaren csapatfőnöke megerősítette, a fiatal pilóta zöld jelzést kapott a versenyzésre.
részletekVerstappen a pole-ban, Russell második a spái esőben
Csaknem két órára nyúlt a Belga Nagydíj időmérője: a Q1-et és Q2-t megnyerő Lando Norris csúnya balesetet szenvedett, a Q3 végén pedig George Russell tett csodát.
részletek