Norris
Norris a McLaren hibájából nem került előrébb
Lando Norris a harmadik sorba kvalifikálta magát a Hungaroringen, de a jelek szerint a McLaren a gumikkal kapcsolatban hibázott, enélkül ugyanis minden esélye meglett volna a második rajtsorra is.
részletekMcLaren: Nem kedvez nekünk a Hungaroring
Andreas Seidl csapatfőnök úgy érzi, a magyar pálya nyomvonala nem passzol az MCL35M erősségeihez, céljuk azonban így is az erős pontszerzés és a konstruktőri harmadik hely őrzése.
részletekLeclerc és Norris örült a rövidebb pénteknek
A Ferrari és a McLaren versenyzőjének is tetszett, hogy a sprintkvalifikációval érkező új formátumban nincs három szabadedzés, így már a péntek is izgalmakat tartogat számukra.
részletekF1-es generációk harca – Alonso örömmel nézi
A generációváltás kellős közepén tart az F1. A mezőnyben már egyre több fiatal küzd az álmáért, ugyanakkor ellenfeleik egy része még mindig a veteránok közül kerül ki. A tisztelet viszont kölcsönös.
részletekMcLaren: Meglehet a vb-bronz Landónak
Bár nem a világbajnoki címért küzdő csapatokat erősíti, Lando Norris így is a harmadik helyen áll a pontversenyben. 64 ponttal marad le ugyan, de befészkelte magát a két Red Bull és Mercedes közé.
részletekPower Rankings: Két brit a holland nyomában
Az idei kilencedik tökéletes, azaz tízpontos teljesítmény a Brit Nagydíjon talált gazdára, de büszke tulajdonosa egy orrhosszal egyelőre lemaradt arról, hogy teljesítményrangsorunk dobogójára kerüljön.
részletekLetartóztatták Norris egyik támadóját
A McLaren F1-es pilótáját a foci-Eb döntője után támadták meg és rabolták ki – az egyik gyanúsítottat, egy 24 éves férfit elfogták Liverpoolban, és augusztus közepéig előzetesbe került.
részletekMcLaren: Elégedettség a hibák ellenére
Talán egyik legerősebb hétvégéjét zárta vasárnap a McLaren, Lando Norris szokásos remek 4. helye mellett Daniel Ricciardo 5. pozíciója csak a hab volt a tortán. Bár voltak hibák, a főnök elégedett.
részletekNorris bánja az elvesztett dobogót
A reménytelennek hitt győzelmet visszahozó Hamilton mellett egy másik helyi kedvenc, Norris is remekelt a Brit Nagydíjon, a fiatal tehetség épp csak lemaradt a pódiumról. Ez a tény bántja is őt.
részletekNorris: Nekünk a vasárnap számít
Jól szerepeltek a hazai hősök a Brit Nagydíj időmérőjén, Hamiltoné lett a leggyorsabb kör, Russell eddigi legjobb eredményét érte el a Williamsszel, míg Norris kis lemaradással a hatodik helyen zárt.
részletekEgy körön Verstappen-fölény a szabadedzésen
Az időmérőt megelőző egyetlen silverstone-i szabadedzésen Max Verstappen nyolc tizedmásodpercet adott a második helyezettnek – aki meglepő módon Lando Norris lett, lágy helyett közepes abroncson, a Mercedeseket és Ferrarikat megelőzve.
részletekNorris: Menő, de furcsa volt ezt hallani Lewistól
A McLaren F1-es pilótájának jól esett, hogy Lewis Hamilton legutóbb megdicsérte a rádióban, de nem számított rá futam közben - azt megérti, hogy most nagyok az elvárások, de ő azért óvatos.
részletek