Norris
Jöhet az újabb időmérős káosz?
A McLaren fiatal brit F1-es pilótája szerint ugyanaz a játék történhet meg idén is a monzai időmérőn, mint ami egy évvel ezelőtt - mindenki a szélárnyékra hajt majd és ebből lehetnek problémák.
részletekElfogadná most Sainz a Ferrari ajánlatát?
Jövő évi csapata szenved, de Carlos Sainz szerint nincs olyan, hogy valaki rosszkor megy a Ferrarihoz. Nem akart arról beszélni, mit tud új csapatához vinni, ezért megkérdezték Lando Norrist.
részletekNorris: Ha még egy kör lett volna…
Az idén nem először remek hajrát bemutató McLaren-pilótát frusztrálja, hogy pont letelt a versenytáv, mire elkaphatta volna Alexander Albont – de így is úgy érzi, kihozták a legtöbbet a spái futamból.
részletekA Renault most visszavághat a McLarennek
Az idei szezonban eddig a McLaren jóval erősebb produkcióval rukkolt elő, mint a Renault gyári istállója, ám Lando Norris attól tart, Belgiumban túl nagy falat lesz a francia gyári csapat.
részletekSainz: Elpártolt mellőlem a szerencse
A két McLaren-pilóta erősen kontrasztos eredményt ért el Silverstone-ban, hiszen míg Norris végigment a kemény keverékeken, addig Sainz defektet kapott és pontot sem szerzett.
részletekNorris és a McLaren drasztikus lépésre szánta el magát
Látványosat javult Lando Norris és a McLaren teljesítménye az időmérő edzésre. A kiváló rajthelyet egy utolsó pillanatos döntésnek köszönhetik, az autó pedig épphogy elkészült.
részletekHa ezt látná az FIA, Norrist eltiltanák a versenyzéstől
A McLaren pilótája amennyire éretten versenyez az F1-ben, annyira őrülten áll a sorozat hivatalos játékához. Egy minden szabálytól mentes futamon autóroncsokat kerülgetve, sikánokat levágva állt az élre az F1 2020-ban, és mindezt a neten közvetítette.
részletekNorris nem bírta megállni, Sainzt ugratta a ferraris átigazolás miatt
A Scuderia gyenge szereplése óriási lehetőség volt Norris számára, hogy jelenlegi mclarenes csapattársával csipkelődjön, de tudja, hogy a karma miatt ezt nem viheti túlzásba.
részletekEzért fejlődött ennyit Lando Norris
A McLaren fiatal brit F1-es pilótája elmondta, hogy minek köszönhető a szintlépés - nem csak annyi van a háttérben, hogy már nem újonc, változtatott is egy-két dolgon az idei szezonra.
részletekLelkesednek a pilóták a visszatérő-új pályák iránt
Lando Norris alig várja, hogy a Nürburgringen, Imolában és Mugellóban vezessen – igaz, utóbbi esetén neki az előzésekkel, míg Vettelnek hazája versenye esetén az időjárás okán vannak kétségei.
részletekPodcast: A 2020-as Magyar Nagydíj a kapukon belülről
Természetesen ezúttal is megválasztottuk a hétvége legjobbját, meglepetését és csalódását, s különdíjakat is kiosztottunk, de előtte alaposan kifaggattuk Sanyit, milyen volt a helyszínen átélni a 2020-as Magyar GP-t!
részletekAusztriában szárnyalt, Magyarországon szenved a McLaren
Számítottak rá a McLarennél, hogy a Hungaroring nem fog kedvezni nekik, de Lando Norris elmondása szerint így is kisebb sokként érte a csapatot, mennyire küszködtek a Magyar Nagydíj edzésnapján. Pedig az ellenfelek ott állnak, ahova várták őket.
részletek