Norris
Ricciardo beszólt Norrisnak, majd beleugrott a medencébe
A Renault ausztrál F1-es pilótája ezúttal sem hazudtolta meg önmagát - ha humorról van szó, akkor rá mindig számíthatunk. Most Lando Norris kapott ebből egy adagot...
részletekVerstappen „visszaadta a kölcsönt” Norrisnak
A múlt héten a McLaren F1-es pilótája forgatta ki egy szimulátorversenyen a Red Bull-ost, most a holland okozott balesetet, amelybe brit társa is belekeveredett.
részletekNorris versenyenként új sisakfestéssel állna elő
A McLaren fiatal pilótája az egész 2020-as év legjobb újításának nevezte a vonatkozó szabályok lazítását, és az eddiginél változatosabb, extrémebb és színesebb dizájnokkal készül majd a futamokra.
részletekNorris kilökte Verstappent egy szimulátorversenyen
Bár a valóságban még vélhetően hónapokig nem csaphatnak össze, a virtuális világban ismét megtették – és mint az látható, nem is úszta meg ütközés nélkül a minapi versenyt a két F1-es sztár…
részletekBereznay Dani szétszedte az igazi versenyzőket
A világszintű versenytörlésekre reagálva vasárnap két különböző virtuális futamot is rendeztek, amelyen szimulátorjátékosok mellett autóversenyzők is „rajthoz álltak”. Az egyiken magyar siker született, a másikon Verstappen esett-kelt.
részletekSztárok tömkelege csatlakozott a vasárnapi virtuális futamokhoz
A Formula-1 és az IndyCar hétvégi versenyét is lefújták az utolsó pillanatban, akár hónapokig eltarthat, mire újra autóversenyt lát a közönség. Ebben a sanyarú időszakban az e-sport lehet a gyógyír.
részletekNorris: Mindannyiunk egészsége a legfontosabb
Az Ausztrál Nagydíjtól való visszalépését helyi idő szerint csütörtök este bejelentő McLaren pilótája, Lando Norris az első versenyző, aki a nyilvánossághoz szólt a történtek kapcsán.
részletekNorris: Hamilton csak akkor igazán jó, amikor elöl mehet
Amennyiben a Red Bull-Honda is teljesen felnő a feladathoz, Max Verstappen és Lewis Hamilton párharcát várják a szakemberek a bajnoki címért. Lando Norris elmondta, miben jobb a fiatal holland.
részletekTavalyhoz és a Mercedeshez hasonlítja a McLarent Norris
Mennyire jó a papaja csapat idei versenygépe? Minden attól függ, mihez hasonlítjuk: az MCL34-hez képest vezethetőbb és stabilabb lett, a Mercedeshez képest minden területen le vannak maradva – válaszolta az istálló fiatal pilótája.
részletekNorrisnak saját módszere van a vírus ellen
Ütések, könyöklés és pacsik a levegőben, így védekezik a McLaren pilótája a koronavírus ellen. Csapattársának nehéz dolga lesz, amikor legközelebb találkozik vele Ausztráliában.
részletekNorris: Sokkal jobb vezetni az idei McLarent
Elégedett a tavalyhoz képesti fejlődéssel a wokingiak második F1-es idényére készülő brit pilótája, aki szerint ugyanakkor nincs olyan terület az új autón, amely versenyre tudna kelni a Mercedesszel.
részletekSainz előre, Norris hátrafelé tekinget
A McLaren számára nem átmeneti év lesz az idei, a két pilóta azonban máshogy értékeli a 2019-es negyedik helyet: egyikük feljebb törne, miután megnyomták a reset gombot, a másik arról beszél, nehéz lesz tartani a szintet.
részletek