Sainz
Rosberg: Csak Hamilton és Verstappen jobb Sainznál
Carlos Sainz idén kiemelkedően jó évadot produkál a McLarennel. A 2016-os világbajnokot annyira lenyűgözi, hogy még Charles Leclerc-nél és Sebastian Vettelnél is jobbnak tartja a spanyolt.
részletekEgy elengedés is kellett Sainz sikeréhez
Lando Norris húsz körrel a Brazil Nagydíj vége előtt még Carlos Sainz előtt autózott, ám szándéka ellenére ezt a pozíciót átadta csapattársának, aki ennek is köszönhetően harmadik lett.
részletekÖt év után Sainz hozott dobogót a McLarennek
Szerencsés, de egyben kiemelkedő versenyt futott Carlos Sainz, aki az utolsó kockából indulva a harmadik helyen végzett Brazíliában. A McLaren matematikailag is bebiztosította negyedik helyét.
részletekMcLaren: Az utolsó ezredet is kifacsartuk magunkból
A McLaren zsinórban ötödik alkalommal jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába mindkét autójával. Carlos Sainz és Lando Norris a negyedik sorból indulhatnak majd az USA Nagydíjon.
részletekA McLaren katasztrofális futamot zárt
Az időmérő után minden szépnek tűnt a wokingiak háza táján, de a Mexikói Nagydíjat mégis egy csúnya nullázással zárták. Ami Hamiltonnak a győzelmet, Sainznak a vesztét hozta, a kemény keverék.
részletekA McLaren élcsapatként taktikázott
Hosszú idő után először újra olyan megközelítéssel teljesítette a Mexikói Nagydíjat a McLaren istállója, mint egy topcsapat, ami Carlos Sainzot az eredmény ellenére is boldoggá teszi.
részletekA McLaren semmit nem bíz a véletlenre
Az élmezőnyben eldőlni látszik minden fontos kérdés, a negyedik hely sorsa viszont még bizonytalan. A McLaren mindent megtesz, hogy minél előbb bebiztosítsa ezt a pozíciót.
részletekSainz: Életem formájában vagyok
A formula.hu-nak az elsők között nyilatkozott az 5. helyen célba érő Carlos Sainz a Japán Nagydíjat követően. A McLaren spanyolját rendkívül boldoggá teszi, hogy Charles Leclerc Ferrariját is maga mögött tudta tartani.
részletekSainz: A DRS nélkül nulla előzés lenne a Formula-1-ben
A McLaren spanyol pilótája egyáltalán nem rajongója a nyitható hátsó szárnyas rendszernek, de elismeri, a DRS nélkül egyáltalán nem lehetne előzni. Ez a helyzet 2021-től azonban megváltozhat.
részletekSainz: A legjobb csatákat nem is látják a tévénézők
A McLaren spanyol pilótáját felbosszantja, hogy a tévés közvetítésekben szinte mindig csak az élcsapatok láthatók. Ezzel a szponzorok mellett a nézők veszítenek sokat, mert a legjobb csatákról lemaradnak.
részletekF1-es YouTuber lett Carlos Sainzból is
Beindította csatornáját a McLaren pilótája: az első epizódja egy versenynapját követi a reggeli ébredéstől fogva. Sainz nagyot ígér: teljes életét be akarja mutatni a követőknek.
részletekNagyszerű eredményt ért el a McLaren a csapatfőnök szerint
Mindkét versenyzőjük pontot szerzett, ráadásul nem is rossz helyen, Andreas Seidl csapatfőnök pedig így az elégedettnél is elégedettebb az Orosz Nagydíj végkimenetelével.
részletek