Sainz
Sainz: A ralizástól még jobbak is lehetünk
Carlos Sainz szerint egyrészt nagy élmény raliautót vezetni, másrészt még komplettebb pilótává válhat tőle bármelyik F1-es versenyző - Robert Kubica is hasonló véleményt fogalmazott meg.
részletekEzek lesznek 2019 fontosabb mérföldkövei
2019-ben több érdekes sarokpontot is elér a Formula-1 mezőnye. Verstappen, Grosjean, Raikkönen, Ricciardo, az ezredik nagydíj és több más érdekes, várható statisztikai különlegesség a gyűjtésben.
részletekMa csak óvatosan a spanyol F1-es hírekkel
Fernando Alonso részesedést vásárol a McLarenből, Carlos Sainz pedig a kétszeres bajnok csapattársa lesz az Indy 500-on? Nem valószínű, viszont ma van a spanyoloknál a bolondok napjának megfelelője.
részletekSainz a középmezőny élére várja a McLarent
A három topcsapathoz képest a többi istálló jelenleg óriási lemaradásban van. A negyedik helyért viszont rettentő szoros a küzdelem, Woking új igazolása pedig ide várná a gárdát.
részletekÖt éven belül világbajnok lenne a McLaren
Elérték a szakadék mélyét, most már kifelé mászna innen Zak Brown ügyvezető csapatával, a McLarennel. Az amerikai sportvezető megszabott egy határidőt is az igazán nagy eredmények elérésére.
részletekSainz a kihagyott lehetőségeket siratja
A fiatal spanyol úgy érzi, hogy sokkal több pontot is szerezhetett volna az idei F1-es szezonban, ha a Renault tempó és megbízhatóság terén is jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt.
részletekA Renault a csendes győztes
Az élcsapatok mögötti szakadék miatt a franciák gyári istállója szinte megbújt 2018-ban, de feltűnés nélkül felugrottak a negyedik helyre, ráadásul tavalyi pontmennyiségüket megduplázták.
részletekAlonso segítette Sainzt a McLaren-teszten
Az idősebb spanyol nem volt jelen Abu Dhabiban, mégis adott néhány tippet jó barátjának, aki elfoglalja a helyét a wokingi istállóban. Az új csapattag egy alapos beszélgetésre még leülne honfitársával.
részletekSainz: Nem másoljuk a Red Bullt
Nemrég olyan feltételezések kaptak szárnyra, hogy a McLaren aerodinamikailag igyekszik a lehető leginkább lemásolni az energiaitalos istálló idei remekművét, ám a spanyol pilóta ezt tagadja.
részletekSainz: A McLarennél tudják, hogy mi a gond
A wokingiak új spanyol F1-es versenyzője úgy látja, hogy az istállónál mindenki tisztában van vele, hogy mi és miért történt, de az is egyértelmű, hogy merre kell haladniuk - ez győzte meg őt is.
részletekNorris: Folyamatosan le akarom győzni Sainzot
Jövőre Lando Norris lesz a mezőny legfiatalabb tagja, de a McLaren tehetségét ez sem akadályozza meg abban, hogy ambiciózus terveket szövögessen. Minden versenyen csapattársa elé kerülne.
részletekSainz a McLarennél nem számít drámázásra
A spanyol pilóta 2015-ben egy húzós évet élt át Max Verstappen csapattársaként a Toro Rossónál, most a McLarenhez igazolva arra számít, ettől sokkal békésebb időszak vár rá.
részletek