Sainz
Egy valaki örül, hogy a csapból is Verstappen folyik
Míg a közönségnek talán már elege van a Max Verstappen körüli felhajtásból, különösen úgy, hogy a fiatal holland még egy F1-es versenyen sem állt rajthoz, a Toro Rosso másik pilótája örül, hogy nem vele foglalkoznak.
részletekSainz elárulta, ki az F1-es példaképe
A Toro Rosso versenyzője szeretne a sportág következő spanyol sztárja lenni. Hozzátette, nem érzi magát túlkorosnak Verstappenhez képest, és néha jól jön, hogy egy világhírű pilóta az édesapja.
részletekÍgy adja át Sainz a volánt Verstappennek
Noha egy filmforgatási nap keretében korábban már pályára gördült az STR10, ám valójában a vasárnapi volt a Toro Rosso első igazi értelemben vett tesztnapja új versenygépével. A végén az autómentőn kötött ki a versenygép. Lássuk, hogyan értékelt a pilóta.
részletekSosem látott magasságokba tör a Toro
A Toro Rosso csapata idénre nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy legjobb F1-es bajnoki helyezését érje el – az eddigi rekordjuk egy hatodik hely, javarészt Sebastian Vettelnek köszönhetően.
részletekSainznak 6 nap jut, hogy az F1-be tanuljon
A Toro Rosso újonca örül, hogy stílusosan hazájában mutatkozhat be csapata színeiben, ugyanakkor kiemelte, számos tanulnivaló vár rá a tizenkettőből rá eső mindössze hat tesztnap folyamán.
részletekVerstappen, Sainz: Alonso a legjobb
A Toro Rosso újoncai arra a kérdésre adtak egybehangzó választ, ki az F1 legjobb versenyzője. A világbajnoki címet azonban szerintük Lewis Hamilton fogja megnyerni.
részletekDe hogyan fog fejleszteni a Toro Rosso?
A Red Bull B-csapata két rendkívül fiatal és ígéretes versenyzővel vág neki a szezonnak, ugyanakkor alig ismerik az F1 technológia oldalát – hívta fel a figyelmet David Coulthard.
részletekIdősebb Sainz: A név nem segít az F1-be jutni
Carlos Sainz személyében egy újabb versenyzőcsemete lesz a mezőny tagja. Ralivilágbajnok apja szerint a név segítette a fiút, de nem annak köszönheti, hogy a Formula-1-be jutott.
részletekMégis marad a spanyol szponzor a Toro Rossónál
Amint kiderült, hogy Carlos Sainz lesz a Toro Rosso második versenyzője 2015-ben, a Cepsa, amely elhagyni készült az F1-et, szintén bejelentette, marad az istálló egyik legnagyobb támogatója.
részletekRicciardo: Sainzt nem hozza zavarba az F1
Daniel Ricciardo, aki maga is két éven át vezetett a Toro Rossónál, úgy gondolja, hogy a faenzai kiscsapat a lehető legjobb hely a WSR-bajnok Carlos Sainz F1-es bemutatkozására.
részletekCarlos Sainz nem akar többé Junior lenni
Végleg búcsút intünk a Carlos Sainz Jr. névnek, s a továbbiakban egyszerűen csak Carlos Sainzként emlegetjük majd a Toro Rosso F1-es újoncát – miután ő maga kérte ezt a sajtótól.
részletekHelmut Marko nem aggódik a fiatalok miatt
A Red Bull tanácsadója, egyben a fiatal pilóták kérdéskörének mindenhatója magabiztos afelől, hogy ifjú pilótapárosa megállja majd a helyét a 2015-ös F1-es szezonban.
részletek