Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Teszt

Ez történt az előszezon utolsó tesztnapján

Ennyire gyorsan el tud szaladni nyolc nap. Ma már az utolsó felkészülési napnak veselkedik neki az F1-es mezőny tíz csapata, így aki még ki akar próbálni valamit a pályán az évadnyitó előtt, már csak most teheti meg. Kövessétek élő szöveges közvetítésünket!

részletek

Még nem minden problémára derült fény a McLarennél

Stoffel Vandoorne szerint a korábbi fejlődés után meglepetésként érte a wokingi F1-es istállót a mostani szenvedés – pedig a hosszabb etapok hiánya miatt még nem is teljes a problémák listája.

részletek

Ricciardo: A Ferrari a Mercedes fő kihívója

A Red Bull F1-es pilótáját egyelőre lenyűgözte a maranellóiak tempója, s úgy érzi, szoros csatára lehet kilátás a két éllovas csapat között – reméli, hogy ők is közel kerülhetnek hozzájuk.

részletek

Vettel lenyomta a Mercedes idejét a 7. napon

Az előszezoni tesztek utolsó előtti napján tovább faragott az idei barcelonai legjobb köridőn a mezőny, nevezetesen a Ferrarival Sebastian Vettel, aki hajszálra került az 1:18-as tartománytól is. A McLaren és a Renault csütörtökjét újabb gondok hátráltatták.

részletek

Így látja Vettel a Ferrari jelenlegi formáját

A német pilóta idei tesztcsúcsot autózott a csütörtöki nap folyamán, a Scuderia szerepelése azonban már napok óta lázban tartja a rajongókat. A négyszeres világbajnok elmondta, mit gondol csapata teljesítményétől.

részletek

7. nap: Vettel tesztcsúcsának története

Utolsó előtti napjához érkezett a kollektív gyakorlás, s vannak, akik számára ez lesz az utolsó fellépés az Ausztrál Nagydíj előtt, így például a négyszeres bajnok Vettelnek is. Élő közvetítés 9 és 18 óra között!

részletek

Bottas nem mondaná, hogy a Ferrari a favorit

Nincs egyetértés a versenyzők között abban, hogy vajon mely csapatok szólhatnak bele a világbajnoki küzdelembe a 2017-es F1-es szezon során – a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, valamint a Williams neve is felmerült.

részletek

Sainz: Ez sokkal jobb volt, mint a múlt héten

Carlos Sainz boldogan nyilatkozott az e heti második F1-es tesztnap után. A Toro Rosso spanyol pilótája javulást érez a csapatnál az első négy napi teszthez képest.

részletek

Két motorhibája volt szerdán Verstappennek

A Red Bull hollandja úgy teljesítette a versenyzők között a legtöbb kört, hogy motort cseréltek autójában. Később versenyszimulációját szakította félbe újabb műszaki hiba, amely kapcsolatban állt az elsővel.

részletek

Teszt: Bottas száguldott, Raikkönen tört a 2. napon

A téli F1-es tesztidőszak leggyorsabb barcelonai köre született meg szerda délelőtt, az ebédszünet után pedig Kimi Raikkönen balesete szolgáltatta a fő érdekességet.

részletek

A 2. tesztnap krónikája Raikkönen balesetével

Célegyenesébe fordul a tesztszezon, a csapatoknak már csak három napjuk maradt felkészülni a vészesen közelgő szezonnyitóra: ismét visszatér az autóba az eddig mindkét napján a leggyorsabbnak bizonyuló Kimi Raikkönen.

részletek

Tetőfokára hágott a feszültség a McLaren-Hondánál

A wokingi F1-es istálló versenyigazgatója szerint a keddi újabb motorcsere miatt ismét romlott a viszonyuk japán motorpartnerükkel, de bíznak benne, hogy időben orvosolják a gondokat.

részletek
-->