USANagydíj
Toto Wolff elégedett a második hellyel
Bár a Mercedes egész hétvégén kiválóan dolgozott, mégsem tudták maguk mögé utasítani a bajnoki éllovas Max Verstappent. Toto Wolff összességében mégis elégedett.
részletekLeclerc unatkozott a versenyen
Akciódús futam jutott a mezőny többségének, de Leclerc nem tartozott közéjük. Ennek ellenére alaposan elfáradt a verseny végére, az eredmény láttán viszont csak mosolyogni tudott.
részletekRandom szabályalkalmazás miatt dühöng Alonso
Valódi szappanopera volt az USA Nagydíjon Fernando Alonso esete a pályaelhagyásokkal: a spanyol önfejű és zsémbes oldalát mutatta Austinban, ahol végül a célig sem jutott el.
részletekTsunoda: Az én dolgom volt a pontszerzés
Pierre Gasly kiesése után Yuki Tsunoda maradt az egyetlen állva maradt AlphaTauri, és ő mindent ki is hozott a futamából. Még egy Mercedest is maga mögött tartott, ismét.
részletekHorner: Tényleg nem gondoltam, hogy kihúzzuk a végéig
Mindkét Red Bull a dobogón végzett Austinban, annak ellenére, hogy úgy tűnt, ezen a pályán a Mercedesnek áll a zászló. Christian Horner bár bizakodott, nem hitte, hogy Verstappen maga mögött tudja tartani Hamiltont.
részletekRejtély, hogyan tört el Gasly felfüggesztése
Az USA Nagydíj első kiesője volt az AlphaTauri pilótája. Nem lenne meglepő, ha a törött felfüggesztés a bukkanós pálya eredménye lenne, de Gasly kicsit kételkedik ebben.
részletekNem bízott a győztes stratégiában Verstappen
Agresszív boksztaktikának köszönhetően győzött az USA Nagydíjon Max Verstappen: a holland elárulta, ő sem volt biztos benne, hogy működni fog a Red Bull terve, melyet a rajtnál elvesztett vezetés után találtak ki.
részletekHamilton: Mindent beleadtam, de a Red Bull ma gyorsabb volt
Az utolsó kanyarig küzdött a győzelemért Lewis Hamilton az USA Nagydíjon, de nem tudott holland riválisa elé kerülni. Hosszú idő után először nem Mercedes nyert Austinban.
részletekVerstappen-győzelemmel folytatódott a vb-csata
Egész versenyen át tartó küzdelmet hozott az USA Nagydíj a két vb-aspiráns között, amit csak a hajrában sikerült eldönteni. Verstappen nem engedte, hogy Hamilton közeledése megzavarja.
részletekUSA Nagydíj, a futam
A két bajnoki rivális egymás mellől rajtol az első sorból – tartogat újabb csavart a vb-harcban Austin? A Formula.hu szöveges-képes közvetítéssel számol be az eseményekről.
részletekUSA Nagydíj – A rajtrács
Többen büntetést kaptak, miután erőforrást cseréltek az autóikban. Az élmezőnyből ismét Valtteri Bottast sorolták hátra, aki megint új belső égésű motort kapott. Az első sorban Verstappen és Hamilton.
részletekMár elege van Verstappennek az ütközéses célzásokból
A két ellenfelet arról faggatták, lehet-e baj a rajtot követően. Verstappennek nem tetszik, hogy állandóan megkapják ezt a kérdést – Hamilton tömör választ adott, reméli, átjutnak az 1-es kanyaron.
részletek