USANagydíj
Button: Remélem, büntetést fog ezért kapni
A McLaren-Honda brit versenyzője nagyon dühös Jolyon Palmerre, amiért elmondása szerint feltartotta őt a mért körén a Q1-ben. A Renault pilótája úgy érzi, ennél jobban nem tudott volna lehúzódni.
részletekRaikkönen szerint „csak” a tempó hiányzik
A 2007-es világbajnok és ferraris kollégája, Sebastian Vettel is jónak érezte az autót az F1-es USA Nagydíj időmérőjén – a finn szerint egyszerűen csak nem találják a kellő sebességet Austinban.
részletekRicciardo tudja, nála lesz az előny a rajtnál
Daniel Ricciardo a körülötte állóktól eltérő gumiválasztásától reméli, hogy belezavarhat majd a Mercedesek csatájába. Nico Rosberg eközben nem tulajdonít nagy jelentőséget a vereségnek, hiszen tudja, hogy a startnál még minden megváltozhat.
részletekHamilton először a pole-ban Austinban
A világbajnoki címvédő sikerével végződött az F1-es USA Nagydíj kvalifikációja: a brit bő két tizeddel múlta felül Rosberget. A Red Bullok házi csatáját Ricciardo, a Ferrarikét Raikkönen nyerte.
részletekÍgy lett Hamiltoné a rajtelsőség
Az időmérőről szőtt élő szöveges közvetítésünkből visszanézhetitek, hogyan zajlott a rajthelyek leosztásáról döntő edzés Austinban.
részletekVerstappen az élen az időmérő főpróbáján
A Red Bull kettős elsőségével zárult az USA Nagydíj harmadik szabadedzése, hiszen a Mercedes pilótái nem tudtak igazán gyors kökkel visszavágni a végén. A gyakorlást 10 perces leállás színesítette.
részletekÍgy zajlott az USA GP harmadik edzése
Pénteken mindkét tréningen egy-egy Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak, ám délután Ricciardo révén egy Red Bull is befurakodott közéjük. Vajon mi lesz a felállás az időmérő előtti utolsó gyakorláson?
részletekRicciardo beférkőzött a két Mercedes közé
A Red Bull némi reménysugarat adott azoknak, akik remélik, hogy az USA Nagydíj hétvégéje nem a Mercedes söprésével fog telni. Söprés azonban volt a második edzésen, hiszen ismét elég sok törmelék került a pályára.
részletekEz történt a második szabadedzésen Austinban
A Mercedes és Hamilton vitte az USA Nagydíj első szabadedzését, amelyen több furcsa jelenet is lezajlott. Vajon mit tartogat a 21 órakor induló második F1-es tréning? A Formula.hu frissülő, szöveges közvetítése.
részletekHamiltoné az első edzés, Vettellel furcsa dolgok történtek
A Mercedes leggyorsabban kezdte az USA Nagydíjat, Verstappen a gumihátrány ellenére meglepően gyors időt futott. A Ferrari inkább azokkal a jelenetekkel harcolta ki a figyelmet, melyekbe Vettel keveredett.
részletekEz történt az első austini edzésen
Közép-európai idő szerint délután 5-kor ültek először autóba az F1-es mezőny pilótái, hogy teljesítsék az első szabadedzést Austinban. Élő szöveges közvetítésünkben percről percre beszámoltunk a történésekről.
részletekHamilton: Férfiként fogok kikapni Rosbergtől
Műszaki problémáiról, szinte hibátlan idei teljesítményéről, és arról az eshetőségről beszélt az austini sajtótájékoztatón Lewis Hamilton, hogy mit tenne, ha év végén kikapna F1-es csapattársától.
részletek