Verstappen
A sikerek nem tartják Verstappent az F1-ben
Max Verstappen nem biztos benne, hogy túl hosszú F1-es karriert akar magának, mivel van, ami a sikereknél is fontosabb lehet a számára.
részletekF1Stat: Kétszáz, száz meg negyvenegy
Mérföldkőhöz érkezett a Red Bull és két sikerkovácsa is, miközben Perez mélyrepül, Alonso Prostot közelíti, a Williams pedig rég látott eredményeket ért el.
részletekOcon: A vb-címért harcolnék Verstappennel azonos autóban
A jelen még csak a kezdet, világbajnok akar lenni az F1-ben, ezért pedig bárkivel megküzd – nyilatkozta magabiztosan a francia.
részletekVerstappen: A következő cél a 200!
Jelentős mérföldkőhöz ért vasárnap a Red Bull az F1-ben – de maga a holland is utolért egy legendát, amire büszke ugyan, de reméli, nem áll meg itt.
részletekVerstappen győzelme, Alonso és Hamilton csatája: ez történt az F1-ben vasárnap
Újra nyert Verstappen, nagy csata zajlott a második helyért, Russell hibázott, Albon a nap versenyzője: ez történt vasárnap.
részletekHihetetlen a Red Bull 100. győzelme – Verstappen
Nem gondolta a címvédő, hogy ilyen számokat érhet el az F1-ben, ráadásul a montreali sikere a gumik miatt nem volt olyan sima, mint az kívülről látszódott.
részletekVerstappen simán nyerte az F1-es Kanadai Nagydíjat, utolérte Sennát
Könnyed rajt-cél győzelmet aratott Montrealban a vb-éllovas, a Red Bull századik sikerét jegyezve. Alonso és Hamilton a dobogón, Russell falazott.
részletek„Talán ez lesz a nap” – Alonso hibára kényszerítené Verstappent
„Az elsőre!” – válaszolta Fernando Alonso, mikor arról kérdezték, a dobogó melyik fokára állna fel Kanadában. Verstappen is számol az Aston Martin versenytempójával.
részletekHárom ellenféllel is számol Verstappen
Egyre valószínűbb a száraz futam Kanadában – a pole-pozíciós a lehetséges kihívók egyikének Alonsót tartja, de a spanyol szerint még nem teljesen működnek a fejlesztések.
részletekKifakadások, büntetések, sisakdráma – szombati F1-es hírek
Verstappené a montreali pole, Gasly őrjöngött, Sainzt megbüntették, átalakul a McLaren, Villeneuve-ék áldásukat adták a sisakra – ez történt szombaton.
részletekVerstappen: Végig jókor hoztunk jó döntéseket
Változó körülmények ide vagy oda, ismét a regnáló F1-es világbajnok szerezte meg a pole-t – ráadásul amire panaszkodott, az sem igazi probléma.
részletekVerstappen Hülkenberg előtt az esőben
Max Verstappen szerezte meg a Kanadai Nagydíj pole-pozícióját az esős időmérőn, de az igazi hős Nico Hülkenberg volt, aki az első sorba kvalifikálta a Haast.
részletek