Verstappen
Verstappen újabb holland tehetségek felbukkanásában reménykedik
A Red Bull szupersztárja igyekszik példát mutatni a fiatal holland generáció számára, szerinte ugyanis hazájából sem lehetetlen eljutni az F1-be.
részletekVerstappen gyerekeket akar, de másképp állna hozzájuk, mint az apja tette
A kétszeres F1-es világbajnok szerint ő másképp fog hozzáállni a gyerekei esetleges versenyzéséhez, mint ahogy az apja tette vele.
részletekCsapatfőnök-keringő, Verstappen egymilliós licensze – kedd hírei
A vezetők voltak a mai nap főszereplői: Vasseur-t a Ferrari, Seidlt az Alfa Romeo, Stellát a McLaren nevezte ki első emberének.
részletekHétfő: Capito távozik, a Honda visszatérne, Ocon csalódott
Váratlan bejelentés a Williams részéről, Esteban Ocon csalódott volt a csapattársa miatt, Verstappen a riválisok miatt aggódik, a Ferrari pedig már nyáron új csapatfőnököt kereshetett. Hétfői hírek.
részletekVerstappen szerint jövőre közelebb kerülhetnek a riválisok
Nem számít akkora fölényre az F1-ben Max Verstappen, mint idén, mivel véleménye szerint a csapatok zöme már tudja, milyen irányban induljon el a folytatásban. A holland a Red Bull büntetésére is kitért, ami további problémákat okozhat számukra.
részletekJövőre véget érhet a Red Bull fölénye
Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali az idei évben tapasztalt Red Bull-dominancia ellenére nem gondolja, hogy tartós lenne az osztrákok hatalmas fölénye a többi istállóhoz képest.
részletekA Red Bull parádézott, Norris elégedetlen, Verstappen motorozna – vasárnapi hírek
A kétszeres világbajnok szívesen kipróbálna egy MotoGP-gépet, épülget az Aston Martin új létesítménye, Wolff pedig Schumachert dícsérte. Ezek voltak a nap legfontosabb hírei december 11-én.
részletekVerstappen szívesen vezetné a MotoGP egyik versenygépét
Boldogan pályára vinné a MotoGP egyik gépét Max Verstappen, aki idén egyszer már közelebbről is megvizsgálhatta Marc Marquez motorját. A holland elárulta, csapata valószínűleg nem örülne ennek, magát ismerve pedig egyelőre jobb, ha távol marad a királykategóriás motoroktól.
részletekElárverezik Verstappen Hondáját
Aukcióra bocsájtották a kétszeres F1-es világbajnok Honda Civic Type-R GT-jét: a becslések szerint 50-60 ezer eurót érhet a jó állapotban lévő autó.
részletekVerstappen: Nem hibázhattam a kiesések után
Melyik világbajnoki cím a kedvesebb számára? Mikor érezte úgy, hogy nyerhet 2022-ben? A kétszeres F1-es világbajnok holland összegezte a szezont.
részletekÁtvette díjait Verstappen és a többi világbajnok
Péntek este Bolognában tartotta hagyományos év végi gáláját az FIA, amelyen az F1 és a többi versenysorozat legjobbjai kézhez kapták trófeáikat.
részletek„Csak ne számítson bele a költségsapkába” – Horner reagált az FIA-elnök ötletére
Ben Sulayem jövőre lazítani fog az FIA-díjátadó dresszkódján, Verstappen szívesen viselne inkább farmert, Horner viszont megengedett magának egy viccet.
részletek