Verstappen
Ocon: Meggyőződésem, hogy Verstappent is le tudnám győzni
A fiatal francia pilóta nagyon élvezi, hogy Fernando Alonsót le tudta győzni csapaton belül az Alpine-nál és szilárd meggyőződése, hogy Max Verstappennel is harcban lenne egy jobb autóban.
részletekHorner szerint Perez idén volt a legjobb
Karrierje legjobb idényét teljesítette idén a mexikói pilóta a Red Bull csapatfőnöke szerint. A szakember úgy látja, az elszalasztott lehetőségek ellenére sok pozitívum volt Sergio Perez idei szezonjában.
részletekVerstappen: Ricciardónak el sem kellett volna mennie tőlünk
Kapós pilótaként hagyta el az energiaitalos gárdát négy évvel ezelőtt a népszerű ausztrál, most pedig örülhet annak is, hogy harmadik számú versenyzőként állást kapott az F1-ben.
részletekVerstappen kereste idén a legtöbb pénzt az F1-ben
A világbajnok közel háromszor annyit keresett, mint Charles Leclerc, Daniel Ricciardo megelőzi a listán többek között Carlos Sainzot, George Russellt és Lando Norrist is. Lewis Hamilton és Fernando Alonso a dobogón.
részletekVerstappen fenomenálisan vezet Rosberg szerint
Elképesztően magas szinten van jelenleg Max Verstappen és már most a legnagyobbak közé sorolható Nico Rosberg szerint. 2016 világbajnoka úgy véli, a holland ennél csak erősebb lesz a jövőben.
részletekHill szerint Ricciardo jó helyzetbe kerülhet a közeljövőben
Hamarosan ismét a Red Bull kötelékébe tartozhat Daniel Ricciardo, ami új ajtókat nyithat számára Damon Hill szerint. Az 1996-os világbajnok úgy véli, elképzelhető egy helycsere házon belül.
részletekHorner: Verstappen teljesítményét idén senki nem lett volna képes meghaladni
A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy Max Verstappen ebben a szezonban olyan fantasztikusan vezetett, hogy ugyanezzel a technikával sem tudta volna senki legyőzni.
részletekVettel elköszönt, Verstappen nem akart sportszerűtlen lenni – vasárnapi hírek
Elégedetten zárta a szezont a Red Bull és a Ferrari, csalódott a Mercedes, Hamilton és Alonso, De Vriest vízbe dobták – összegyűjtöttük az Abu Dhabi Nagydíj versenynapja, november 20. fontos híreit.
részletekVerstappen: Nem lett volna sportszerű feltartani Charles-t
A Red Bull megkísérelhette volna a futamgyőztes közreműködésével lassítani Leclerc-t, hogy Perez utolérje őt. Verstappen szerint „nem lett volna szép” egy ilyen megmozdulás – csapattársa pedig elismeri, a Ferrari kiváló munkával győzte őt le.
részletekHorner: Fájdalmakon mentünk keresztül
Szinte tökéletes szezont zárt a Red Bull csapata idén. Christian Horner szerint az elmúlt évek sokszor elég fájdalmasan alakultak a számukra, idén azonban minden várakozást felülmúltak.
részletekVerstappen: Ezt nehéz lesz megismételni
Max Verstappen szerint egyedülálló évadot zárt a Red Bull Abu Dhabiban, Sergio Perez pedig az ezüstérem elvesztése ellenére is elégedett az idei szezonban elért eredménnyel.
részletekVerstappen győzelemmel zárt, Leclerc vb-második
Abu Dhabiban Leclerc és Perez eltérő stratégiával csapott össze a futam és pontverseny második helyéért: végül a Ferrari egy kiállása lett kifizetődő, a Red Bullnak még egy-két körre lett volna szüksége. Vettel és Ricciardo pontot szerzett búcsúversenyén.
részletek