Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő
F1

Kubica lesz az év sztorija, nem is Alonso?

Rádióműsorunk legújabb adásában elemezgettük, mit jelent Robert Kubica több mint hat év utáni első Formula-1-es tesztje, és hogy ezek után lehet-e esélye a lengyelnek a visszatérésre.

A Renault bejelentése, miszerint kedden Valenciában tesztlehetőséget biztosított egykori pilótájának, Robert Kubicának, nem csak abban segített, hogy a lengyelt ismét az rajongók érdeklődésének középpontjába helyezze, hanem abban is, hogy megtaláljuk a fő témát podcastünk legújabb adásához. Vajon tehet még idén Kubica valami olyat, ami nagyobb szenzációt jelentene az autóversenyzésben, mint amit Fernando Alonso produkált Indy 500-as részvételével és remeklésével?

Az adásban kiveséztük Lewis Hamilton egyik legutóbbi beszólását is, amelyben Alonso erős amerikai szereplése nyomán becsmérelte az IndyCart, a mezőny pilótái pedig nem is mulasztották el, hogy néhány jól irányzott megjegyzéssel visszavágjanak neki.

Alább egy kattintás után már indul is a műsorunk!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: