FIA
Todt az FIA-Ferrariról: Az én lelkiismeretem tiszta
Az FIA elnöke szerint a szabályokat követve jártak el a nagy port kavaró Ferrari-ügyben - tudta, hogy a mellékzöngék a munkájával járnak, ezt elfogadta akkor, amikor elvállalta a pozíciót.
részletekMegkapta az F1-es licenszet Imola
A korábbi nagydíjhelyszín közleményt adott ki, hogy jelezze: minden előírásnak megfelel és az FIA-engedélyt is meghosszabbította, hogy beugróként 2020-ban zárt kapus versenyt rendezhessen.
részletekHivatalos: Újabb három helyszínt töröltek a versenynaptárból
Az F1 pénteken egy közleményben nyilvánosságra hozta három újabb F1-es nagydíj törlését. Azerbajdzsánban, Szingapúrban és Japánban idén biztosan nem rendeznek nagydíjat.
részletekÚj szenzort kell betenni az F1-es autókba a Ferrari-FIA paktum miatt
Megvan a híres titkos egyezmény első hozadéka: egy új szenzort kell beszerelni az autókba már az egy hónap múlva esedékes szezonnyitóra is, így döntött az FIA.
részletekAz FIA nem hitte el a Mercedes megoldását
James Allison szerint az FIA azt remélte, hogy túl bonyolult lesz kivitelezni a DAS-t, de a Mercedes technikai csapata rácáfolt erre - a szövetségnek muszáj volt szabályosnak nyilvánítania a megoldást.
részletekFordított rajtrácsos sprintfutam már az első 2020-as versenyeken?
A Formula-1 kísérleti jelleggel sprintfutamot rendezne időmérő helyett az egyik osztrák és brit hétvégén. Az FIA és a legtöbb csapat a formátum mellett áll, csak egyetlen istálló nem támogatta.
részletekRábólintott az FIA a költségcsökkentő szabályokra
A csapatok már a múlt héten megállapodtak, most pedig egy e-voksolás után az FIA Motorsport Világtanácsa is rábólintott a költséglimitet és az aerohendikepet is magában foglaló módosításokra.
részletekAz FIA forródrótot létesített a csalások ellen
Minden eddiginél könnyebbé vált a visszaélések és a szabálytalanságok bejelentése az F1-ben, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség egy 0-24-ben elérhető „besúgóvonalat” hozott létre.
részletekMi történik, ha fertőzötteket találnak egy futamon?
Rendszeres vírustesztekkel indul újra a Formula-1. Az Ausztrál Nagydíjat egyetlen pozitív eredmény miatt fújták le, azóta viszont jóval többet tudunk a koronavírusról, így akár tíz beteg mellett is folytatódhat a hétvége.
részletekSzínes helyzetjelzőket kaphatnak az F1-es autók
Az FIA súlyos versenybalesetek kivizsgálása után több fejlesztési javaslattal állt az F1 elé: többek között megnövelnék az autók merevségét, valamint új fényszórókat helyeznének el rajtuk.
részletekFIA: Nem törlünk futamot egy pozitív teszt miatt
A szövetség orvosi bizottságának vezetője szerint kidolgozták a protokollt a fertőzöttek elkülönítésére és kontaktjaik felderítésére, így nem ismétlődhet meg a melbourne-i eset az F1-ben.
részletekAz FIA fél, hogy bandaharcot kapunk szezon helyett
A Formula-1 a versenyzés újraindulásának lehetőségeit mérlegeli, az FIA elnökhelyettese pedig összefogásra szólítja fel a versenyrendezőket, tartva attól, hogy vita alakulhat ki az új naptár kialakítása során.
részletek