Norris
Norris kritikusan nyilatkozott a csapatáról
Imolában ugyan dobogóra állhatott Lando Norris, ám ezt kevésnek érzi a brit versenyző, aki úgy érzi, szerencsére is szükségük volt ehhez az eredményhez. A fiatal pilóta szerint nem dolgoztak jól csapatként ebben az esztendőben.
részletek„Győztes autót adunk neki” – nagyon számít Norrisra a McLaren
Az F1-es mezőny egyik legjobb versenyzője évekig elkötelezte magát a McLarenhez, de az biztos, hogy a topcsapatok is szívesen leigazolnák.
részletekNorris: Nem értük el a célunkat csapatként
Lando Norris nem elégedett a McLaren idén mutatott teljesítményével, a csapaton belül tapasztalt fejlődés ellenére többet vár el, ha a közeljövőben világbajnoki címekért szeretnének küzdeni.
részletekRicciardo hiányozni fog Norrisnak
Jó kapcsolatot ápolnak egymással, így Lando Norris sajnálja, hogy Daniel Ricciardo jövőre már nem lesz ott a mezőnyben. A fiatal pilóta szerint az ausztrál versenyzővel igazi barátok lettek a McLarennél.
részletekNorris: Egyetlen dobogó nem elég számomra
A McLaren pilótája az imolai pódium ellenére sem elégedett csapata idei teljesítményével, hiszen a többi versenyhétvégén esélye sem volt a pezsgőzésre. A brit nagyobb reményeket táplál 2023-ra.
részletekSeidl: Nem Ricciardón múlott a negyedik hely
A McLaren csapatfőnöke szerint a gyengén szereplő Daniel Ricciardo nem tehető egy személyben felelőssé a konstruktőri negyedik hely elvesztéséért, az ausztrálnak ugyanis a csapat sem tudott segíteni.
részletekA szókimondásban követni fogja Vettelt Norris
A fiatal brit a négyszeres világbajnoktól tanulta meg, milyen témákban hallathatja a hangját versenyzőként. Abu Dhabiban nem sikerült a csoda, az Alpine megelőzése a tabellán, de Norris erős hatodik helyen ért célba, ráadásként a leggyorsabb körrel.
részletek„Végre nem csak néztem az időmérőt” – Ricciardo a Q3-ban
Az ausztrál a 13. rajtkockából bízik egy szerencsés kimenetelű (talán) utolsó nagydíjban – bár Q3-ba került, rajtbüntetés sorolta hátrébb. Nem cigánykerekezik, de örül az eredménynek.
részletekNorris: Nem ettem és ittam két napig, 3,5 kilót veszítettem
Betegség kínozta Brazíliában a McLaren pilótáját, aki saját bevallása szerint több mint három kilogrammot veszített a tömegéből a hétvége során. A verseny végére nagyon rosszul lett volna, ha célba ér.
részletekNorris nem fog mindenkit elengedni
A brit pilóta a brazil futam első köreiben Charles Leclerc-rel harcolt a harmadik helyért, azonban összeértek és emiatt a monacói visszaesett a mezőny végére. Az esetért a McLaren-pilótát büntették.
részletekNorris nem vár meglepetéseredményt vasárnap
Lando Norris az előkelő negyedik helyre kvalifikálta magát a péntek esti időmérő edzésen Brazíliában, noha csütörtökön még az sem volt biztos, hogy autóba ülhet rosszulléte miatt.
részletekDe Vries készenlétben, vége a bojkottnak – ez történt ma
Lando Norris rosszulléte, Pierre Gasly levegőben lógó eltiltása, feltámadni igyekvő Ferrari, reform előtt álló sprintek, problémahegyekbe ütköző Zengő: egy csokorba gyűjtöttük a csütörtök főbb híreit.
részletek