Norris
Norris szerint az Alpine gyorsabb volt náluk
A francia csapat autói jobban teljesítettek a tempó tekintetében, de Lando Norris szerint a McLaren jobb munkát végzett Mexikóban. A brit versenyző úgy érzi, a terveik szerint alakult a futam.
részletekA McLarennél bizakodva várják a versenyt
Ezúttal nagyon hasonlóan teljesített a McLaren két versenyzője a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésén, azonban Norris újfent felülmúlta csapattársát, és bejutott a Q3-ba.
részletekNorrist begyógyszerezték a futamra
Fájdalomcsillapítókat kellett bevennie, hogy bírja a COTA megpróbáltatásait: nem tudja, hogy csak a McLarennel volt ez ilyen rossz, de az biztos, hogy nem élvezte.
részletekNorris szerint egyértelműen az Alpine-nál az előny
A McLaren brit pilótája szerint nem kétséges, hogy az Alpine rendelkezik a gyorsabb autóval a két alakulat csatájában, ugyanakkor saját csapatának teljesítményére is büszkeséggel gondol.
részletekLando Norris és Mason Mount a szimulátorban esett egymásnak
Főhadiszállásán látta vendégül a Chelsea kiválóságát, Mason Mountot a McLaren, ahol Lando Norrisszal egymásnak estek a szimulátorban. Mondanunk sem kell, hogy inkább roncsderbi lett belőle, mint verseny.
részletekNorris: Voltak tárgyalásaink a Red Bull-lal
Elismerte a McLaren pilótája, hogy mielőtt aláírta volna jelenlegi szerződését a wokingiakkal, az osztrák istállótól is megkeresték őt. Lando Norris szerint a döntése bizonyítja, bízik a csapatában.
részletekNorris: Legyőzném Hamiltont csapattársként
Az ifjú brit tehetség úgy véli, amennyiben egy csapatban versenyezhetne Lewis Hamiltonnal képes lenne legyőzni hétszeres világbajnok honfitársát. Valóban Norris jönne ki jobban a harcból?
részletekRicciardo Norrisról: „A gyerek ügyes, ha tagadnám, lúzer lennék”
Két tényezővel magyarázza az ausztrál, hogyan teljesíthet ennyivel jobban fiatalabb csapattársa a McLarennel. Szerepet játszik szerinte, hogy Norris sosem vezette másik istálló autóját.
részletekMcLaren: Nehéz harcban maradnunk az Alpine-nal
Lando Norris szerint a franciák sokkal gyorsabbak jelenleg, a wokingiakat irányító Andreas Seidl azonban a szezon utolsó köréig versenyben maradna velük. Az Alpine viszont már a Mercedesre figyel.
részletekNorris 2024-ben már nyerni akar a McLarennel
Lando Norris az idei szezon kezdete előtt elkötelezte magát 2025 végéig a McLarenhez, azonban a fiatal pilóta tudja, türelmesnek kell lennie, így nincsenek nagy elvárásai még a következő évre sem.
részletekNorris: Fogják be, akik szerint tv-ből nézve nem tűnt annyira rossznak a helyzet
A McLaren pilótája rámutatott: lehet, hogy a tévénézők mindent láttak a közvetítésben, de az autóban teljesen más volt a helyzet az esőben. A brit szerint az F1-es gumik által felvert víz a gond.
részletekVerstappen Norrist okolja, a brit büntetést vár
A holland és Christian Horner szerint butaság volt Norris részéről előzéssel próbálkozni a pálya utolsó szektorában, a mclarenes szerint azonban Verstappen büntetést érdemelne a manőverért.
részletek