Norris
Norris legjobb rajthelyét szerezhette volna: „Mindent elcsesztem”
A harmadik rajtpozícióban sorakozhatna fel Imolában Lando Norris, ha a pályahatár megsértése miatt nem törlik utolsó Q3-as köridejét. A McLaren fiatalja csak magára tud dühös lenni.
részletekMire megy Norris McLarenje Zolderben?
Egy legendás versenypályát látogathatunk meg az alábbi szimulátoros videóban. Lando Norris 2021-es McLarenje teljesít egy mért kört a belgiumi pályán, ahol a sikán egy ugratóval ér fel.
részletekNorris: Közelebb vagyunk a Mercedeshez és a Red Bullhoz
A McLaren fiatal brit pilótája úgy érzi, a tavalyi esztendőhöz képest csökkentettük a különbséget a két élgárdához képest, a Ferrarival és az AlphaTaurival viszont nagyon szoros csatára számít.
részletekNorris: A McLaren csak ötödik leggyorsabb
Az első verseny alapján könnyű kijelenteni, hogy a McLaren harmadik erő, Lando Norris viszont rámutatott, az időmérőn csak az ötödik csapat voltak. Nem dőlhetnek elégedetten hátra, egy körön még javulniuk kell.
részletekMcLaren: Várjuk a Ferrari elleni harcot
A wokingiak F1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl nem lepődött meg a maranellóiak fejlődésén. Lando Norris azt is elárulta, érzése szerint miben jobban ők és miben a Scuderia autói.
részletekNorris: Verstappen igenis szabályosan előzött
Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a múlt vasárnapi, győzelmet eldöntő versenybírói döntés körül. Lando Norris honfitársával szemben kelt Max Verstappen védelmére, szinte tökéletes volt az előzés.
részletekSeidl: Norris újabb lépést tett a toppilótaság felé
Elismerően beszélt pilótája bahreini produkciójáról a McLaren csapatfőnöke, aki szerint a brit tökéletesen kontroll alatt tartotta a versenyt, s egyértelműen fejlődött az előző két évhez képest.
részletekNorris ajándék dobogóban bízott
Bottas elrontott kerékcseréje után reménykedett abban, hogy abból ő is profitálhat, de így is elégedett a brit. Ricciardo ellenben tudja a hetedik helye után, hogy még sok munka vár rá.
részletekNorris: Miért hitték, hogy mi leszünk a sztárok?
Egy 6. és egy 7. hellyel zárta a Formula-1-es szezon első időmérő edzését a McLaren, amitől a közvélemény az előzmények fényében talán jobb szereplést várt, Lando Norris azonban nem érti, mire föl volt ez a nagy fölhajtás.
részletekNorris: Nem dédelgetek álmokat
Kiváló nyitónapon lehetnek túl a mclarenesek, miután Lando Norris az első szabadedzést a harmadik, a második gyakorlást pedig a második pozícióban zárta. Szerinte a többiek rejtegetik a tempójukat.
részletekVerstappen ismét az élen, Norris a sarkában
A második bahreini edzésen is a Red Bull hollandja autózta a legjobb időt, de csak kevesebb mint egy tizedmásodperccel múlta felül a McLaren britjét. Hamilton „csak” a harmadik a pénteki nap végén.
részletekVerstappen leggyorsabb az év első edzésén
A teszthez hasonlóan Max Verstappen diktálta a tempót a Bahreini Nagydíj 60 perces első tréningjén is, Valtteri Bottas és Lando Norris következett mögötte.
részletek