Norris
„Norris meglepetést fog okozni Ricciardo ellen”
George Russell szerint a fiatal brit McLarennel szerzett tapasztalata sokat érhet 2021-ben, így az újonnan érkező, többszörös futamgyőztes ausztrálnak sem lesz könnyű dolga ellene.
részletek„A másik Mercedesnek is gondjai voltak”
A Mercedesnél és Aston Martinnál előforduló hasonló váltóhibákra mutatott rá Helmut Marko, miközben Lando Norris szerint sokkoló valóság lehet, hogy a címvédő idén tényleg nem elég jó. Mindketten figyelmeztetnek rá, hogy a szezonnyitóig a Mercedes felzárkózhat.
részletekNorris: Sokszor azt érzem, nem hozok ki magamból mindent
Lando Norrisnak egyetlen célja van a 2021-es szezonra: elégedett szeretne lenni a pályán nyújtott teljesítményével. A McLaren brit pilótája szeretne idén az apróbb részleteken csiszolni.
részletekNorris: Az F1 kegyetlen, ezt Albon is jól tudja
A McLarennél versenyző Lando Norris szerint Alexander Albon esete megmutatja a Formula-1 kegyetlen mivoltját. Hiába jó versenyző valaki, ha az F1-ben nem alakulnak jól számára a dolgok.
részletekRicciardo furcsa helyzetbe került a McLarennél
Daniel Ricciardo meglehetősen furcsa helyzetben találta magát, hiszen miközben Lando Norris mellett egyértelműen tapasztaltabbnak mondanánk őt, a brit már harmadik szezonjára készül a McLarennél.
részletekNorris a Mercedesre figyel, nem a Ferrarira
A McLaren-Mercedes fiatal britje szerint nehezebb lesz ledolgozni a közvetlen élmezőnnyel szembeni lemaradásukat, mint maguk mögött tartani a maranellói gárdát a 2021-es szezonban.
részletekNorris: Az F1 igazságtalan, Albon kivételes versenyző
A két fiatal pilóta jó barát, akik két éve egyszerre mutatkoztak be a Formula-1-ben: mostanra viszont már csak Norris tagja a mezőnynek. Sajnálja Albont, de úgy véli, van még számára visszaút.
részletekNorris: Ricciardo nincs sokkal Sainz fölött
Bár az ausztrál személyében egy többszörös nagydíjgyőztes lesz az új csapattársa, a McLaren brit F1-es pilótája szerint nem lesz emiatt több nyomás rajta – viszont szeretne az istálló vezére lenni.
részletekNorris: Nincs több kifogás és pizza
Nem volt teljesen elégedett tavalyi formájával Lando Norris, ezért idén keményebben edz és olyan áldozatokat hoz, mint a kevesebb pizza. Enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőzéséről is beszélt.
részletekAz első fecske: Bemutatkozott az új McLaren
A wokingi F1-es istálló leleplezte Daniel Ricciardo és Lando Norris 2021-es versenyautóját - megvolt az idei szezon első bemutatója.
részletekNorris: Szeretném már megismerni Ricciardót, de nem a mókázás miatt
Lando Norris és Daniel Ricciardo párosát talán még Lewis Hamilton szerződésének bejelentésétől is jobban várják az F1 rajongói. Nincs ezzel máshogy Norris sem, de ő nem a poénkodás miatt türelmetlen.
részletekNorris: Ricciardo tudja, hogyan kell nyerni
Lando Norris szerint egy nagy előnye van Daniel Ricciardónak Carlos Sainzcal szemben: nyert futamot és dolgozott arra érdemes csapatnál, így tudja, hogy mi kell a sikerekhez.
részletek